Éjjel elbúcsúzott a rajongóitól a Kaukázus zenekar, a magyar könnyűzene egyik legkülönösebb jelensége. Maga a koncert mondhatni a szokásos volt: iszonyatos tömeg (erre még visszatérünk), szenvtelen Kardos-Horváth János, vendégzenészek, Teszkó, Celeb, Tartós béke, Szexuális életünk, és a végén egy nagy közös fináléban a Szalai Éva. A frontember reményét fejezte ki, hogy ezek a dalok soha többé nem fognak elhangzani színpadról, viszont a szokásos fanyar kiszólások egy percig sem engedék, hogy amolyan sírós-rívós búcsúfellépés legyen az éjszakából. Teljesen rendben volt.
És hogy miért annyira különleges jelenség a Kaukázus? Azért, mert az együttes úgy oszlott fel, hogy szinte észre se vettük, hogy léteztek. Kaukázus-lemezt nem lehetett látni lemezboltokban, mert az együttes összes száma letölthető a honlapjukról; klipjeiket nem nagyon láthattuk a TV-kben; a lemezeiket és a koncertjeiket agyonhallgatják a magyar zenekritikával foglalkozó oldalak. Ugyanakkor tegnap olyan masszív tömeg volt a koncerten, akik teljes szívből, teli torokból üvöltötték a számokat, így felmerül a kérdés, hogy eszerint a Kaukázus valami szélsőségesnek bélyegzett együttes lenne, mint a Kárpátia, vagy éppen death-metált játszik, hogy ennyire nem "szokás" róluk beszélni? Nyilvánvalóan egyikről sincs szó.
Azok, akik pár számot ismernek a Kaukázustól, és magukat mértékadónak gondolják, általában halovány Kispál-klónnak bélyegezve söprik le az együttest az asztalról. És ebben a sommás véleményben benne van minden, ami a magyar alternatív zenei színtér rákfenéje. Először is hogy mindent feltétlenül a Kispál és a Borzhoz kell hasonlítani. Ebbe már próbálták beletuszkolni a 30Y-t is, meg még sok más zenekart a Mannöken Proletarzon át a Szabad Európa Rádióig, ám végül az igazi bélyeg a valóban Lovasis orgánummal rendelkező Kardos-Horváth együttesén maradt. Az, hogy a 30Y frissebb, élettel telibb, mint a Kispál valaha is volt, hogy a MaPez és a SzER teljesen más vonalon próbálkozik, és hogy a Kaukázusnak egy fél sora többet ér három Kispál-lemez szövegtermésénél, úgy tűnik, nem zavarja a véleménynyilvánítókat.
Akkor hát mi a gond a Kaukázussal? A Nuxx sajnos eddig a pillanatig tudott kitartani, hogy politikamentes maradjon. Természetesen az a gond, hogy az együttes odáig merészkedik, hogy nem a Sziámi-Kispál vonal állott baloldali lábvizében akar lubickolni. És mivel a magyarországi mainstream popzenei kritikaírás kínos precízséggel áll ugyanezen a politikai platformon a Wan2-tól a Quartig, így nem lehet csodálni, hogy Lovasiék minden megnyilvánulása előtt ájultan hever az összes magyar nyelven elérhető zenei cikk, ám a Kaukázusról sokan még most sem tudják, hogy nemcsak kefír és ázsiai hegységrendszer létezik ezen a néven.
Ennek a vonalasságnak köszönhetően most aki idáig elért az olvasásban, és nem hallott még a Kaukázus zenekarról, valószínűleg valami skinhead csoportosulásra gondol, hiszen hosszú évek óta azt sulykolják a magyar zenei élet szereplői (akár előadói, akár kritikusi oldalon), hogy a kívánatos magyar zenekar antifasiszta-liberális-toleráns-tehátbaloldali. És ezzel a dogmával kizárják a köreikből az antifasiszta-liberális-toleráns-denembaloldali szereplőit a magyar könnyűzenei életnek. Nem véletlen, hogy a hatalmas rajongótáborral bíró, sokéves zenei pályafutást maga mögött hagyó Ákost is agyonhallgatják, jó esetben (?) rövid hivatkozásokban utalnak rá, mint valami modoros, beszáradt, szikár középkorú (jobbos) fazonra. (Nagyon mulatságos perceket okozott számomra a '303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz' című könyv, amit a fent említett, politikailag erősen homogénnak tűnő kritikusi csapat hozott össze; négy Kispál-lemez szerepelt benne, majdnem mindegyiknél utalva arra, hogy még több is bekerülhetett volna: Ákostól pedig egy - amúgy nem is különösebben emlékezetes - best of lemez került csak be, ahol a szerző tulajdonképpen be is vallja, hogy csak azért tette bele Ákost, mert sok ember szereti; ráadásul szerinte politikai szerepvállalása is rontja az összképet. Ekkora ordító elfogultságot máshol talán csak az ATV legsötétebb bugyraiban találunk; itt viszont egy igényes kiállítású, élvezetes, hiánypótló műben is gond nélkül szerepelhet ilyesmi).
Hogy összezavarjam az idáig eljutott, esetlegesen baloldali érzelmű kedves olvasóimat, megosztanék két zavaró tényezőt Kardos-Horváth megítélésében. Először is a frontember a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjének boldog tulajdonosa, amelyet Kiss Péter kancellária-minisztertől vett át a Parlamentben. Másodszor pedig János napjaink Centrum Pártjában, a Lehet Más A Politika nevű politikai csoport tagjaként indult a legutolsó választásokon, amiről jó eséllyel meg lehet jósolni, hogy a két választás között pincsiként fog rohanni az MSZP oldalára, hogy ezzel is megakadályozza a Fidesz esetleges nagyarányú győzelmét. Szóval figyelem: ha valaki baloldali érzelműként politikailag akarja támadni a Kaukázust - nem kevesen vannak ezzel - azok könnyen öngólt lőhetnek.
És akik esetleg ezt a blogot is be szeretnék tenni valami jobbos skatulyába, azok szintén tévednek. Egyrészt a Nuxx két tagjának politikai meggyőződése eltérő, másrészt szent meggyőződésem, hogy az anno a Bácsfi Diana-jelenséget gond nélkül benyelő Müller Péter, vagy éppen a harcosan baloldali Akkezdet Phiai nélkül a magyar könnyűzene szegényebb lenne. Sőt, bírom a Wan2-t is és a Quartot is, lásd linkek jobb oldalt (haha). Csak sajnos meggyőződésem, hogy a Kaukázus búcsújáról ezek a kritikai oldalak/újságok egy sort sem fognak írni. És ha már a média más területein az évtized végére kiegyensúlyozódott a korábban nyomasztó baloldali elnyomás, akkor jó lenne, ha ez az örvendetes folyamat a popkultúrára is kiterjedne.
