Rá kell jönnöm, hogy nem akkor nehéz épkézláb beszámolót írni egy napról, amikor csak két koncertet nézek meg, hanem akkor, amikor minden koncertbe csak belenézek, és a napjelentős részét az ismerőseimmel való beszélgetések teszik ki. Mindenesetre kb. fél 6-ra értem ki, és egy kávéval a kezemben sétáltam oda szerkesztőtársamhoz az Amber Smith koncert második sorába. Ebből talán sejthető, hogy a délutáni matinéidőpontban zajló fellépésen megdöbbentően kevés néző volt jelen, és jelentős részük nem is töltötte olyasmivel a drága idejét, mint a mozgás (azaz egyik lábról a másikra álldogálás), vagy taps. Az ősztől ideiglenesen leálló együttes is mintha csak gyorsan le akarta volna tudni a programot (teljesen érthetően), és senki nem bánta, amikor a lemezen remek, itt viszont elég széteső Select All Delete All-al befejezték a fellépést, lehetett sietni Maximo Park-ra.

Akik nekem eddig eléggé kimaradtak, talán mert gyanúsan ugyanakkor bukkantak fel, mint a többi ezredforduló közepén megjelenő jólfésült „indie”-zenekar, akik miatt most Üzbegisztánban is géppel egyenesítik a hajukat a tinédzserfiúk. Aztán a koncert kellemes meglepetést okozott, zeneileg is jó volt, de főleg az együttes intenzitása tetszett: Paul Smith hatalmas energiával járta be a színpadot, a zenekar pedig kifejezetten izomból nyomta a hirtelen lezáruló számokat. A frontember meglepően sokat beszélt magyarul (egy kis könyvecskéből leste a magyar kifejezéseket), és majdnem minden szám között megemlítette az általa „Ziget”-nek mondott Sziget-et. Fél óra után aztán rájöttem, hogy a sok ugyanolyan punkos beütésű ugrabugra nekem annyira nem a szívem csücske, ezért hosszas tévelygésbe kezdtem a Szigeten. Elnéztem a Besh O Drom-ra, ami eléggé rossz ötletnek bizonyult, mert összekapaszkodós sodró ugrálás helyett éppen egy fúvós hangszer szólóját kellett hallgatnom három percig, úgyhogy inkább a barátaimmal töltöttem egy órácskát. Nagy nehezen keveredtem vissza az egész nap leginkább várt fellépésére, az Akkezdet Phiaira, akik szerencsére nem pont 8-kor kezdtek. Jó előre befúrtam magam, és annyit hadonásztam függőlegesen gengszter módjára a karjaimmal, hogy még csak most kezd elmúlni az izomlázam. Újonc és Saiid elvitte a nap legjobb koncertje díjat, még ha a számok fele a remélhetőleg most már tényleg hamarosan megjelenő új lemezről szólt, amiket nem ismertem (pl. Zenebuddhizmus, Touché), a másik fele pedig az első lemez általam kevésbé preferáltabb dalaiból állt (pl. Lé, Tartsdmegatávot). Nem volt tehát Oldalwíz, nem volt Oltassz, és nem volt ráadás sem: a kitartó „Kezdet! Kezdet!” kiabálásunkra csak Újonc jött ki és némileg zavart arccal lepacsizott az első sorral.

Ezek után már némileg koordinálatlanul – a számomra dögunalmas Faith No More-t gondosan elkerülve - céloztam meg a Pannonia Allstars Ska Orchestra-t az MR2 színpadon (úgy tűnik, ők mostanában mindig egyre kisebb színpadra kerülnek, hiszen voltak már a Nagyszínpadon és a Világzenein is). A PASO elég jó volt, de itt már nagyon fáradt voltam, nem is sokmindenre emlékszem (persze volt Gagarin, meg Scabahdub), úgyhogy a napból már nem volt más hátra, mint a GPS-technológia hosszas kitárgyalása a taxissal.